A Hamász nem hajlandó békülni, elutasítja az amerikaiak tűzszüneti javaslatát

Szerintük Izrael érdekei kerültek előtérbe.

Magyarország a Nyugat mentsvára, Orbán Viktor pedig a legerősebb politikus, aki képes felvenni a harcot a nemzeti érdekek védelmében – mondta el lapunknak Amichai Chikili.
Amichai Chikli Izrael diaszpóráért és az antiszemitizmus elleni fellépésért felelős minisztere is felszólalt a CPAC Hungary első napján a Budapesti Kongresszusi Központban.
Felszólalása előtt Chikli interjút adott lapunknak, amelyben nem győzte hangsúlyozni a konzervatív összefogás jelentőségét a gyűlölet megfékezése és a hagyományos értékek védelme érdekében. Hangsúlyozta, annak is jelentősége van, hogy Budapesten van a rendezvény, mivel Orbán Viktor és Magyarország a konzervatív értékek legnagyobb és legerősebb védőbástyája.
„Az elmúlt években azt tanultuk a globalistáktól, hogy együtt kell működnünk. A konzervatív vezetőknek muszáj összedolgozniuk, erősíteniük, bátorítaniuk egymást, hogy megőrizzük és erősítsük a nyugati civilizáció alapvető értékeit” – hangsúlyozta arra a kérdésünkre válaszolva, hogy miért tartja fontosnak a részvételt a magyarországi CPAC-en.
„Szabadság, egészséges nemzettudat, Isten, család, ezek azok a fontos értékek, amiket közösen próbálunk megvédeni azokkal, akik eljönnek ide” – sorolta, majd hangsúlyozta, örömmel látja, milyen sokan vannak, akik hasonló értékeket vallanak. Külön megemlítette Magyarország szerepét, amely szerinte kiemelkedően teljesít ezen a téren.
Chikli szerint azért is különösen fontos az összefogás, mert az Európai Unió vezetése jelenleg a nemzetek érdekei, a nemzeti szuverenitás és a szabadság eszméi ellen dolgozik.
„Brüsszel stratégiája és filozófiája megbukott”
– állította. – „Látjuk, mi történt azokkal az országokkal, ahol a józan ész határát bőven túlszárnyaló arányban fogadták be a migránsokat, akiknek a kultúrája szembe megy a nyugati ideológiával, a zsidó-keresztény értékekkel” – tette hozzá.
Elmondta: Párizs külvárosában, London utcáin, vagy éppen Brüsszelben azok a muszlimok járkálnak, akik a Muszlim Testvériség hívei.
„Ez a kultúra nem az életet, hanem a halált dicsőíti. Számukra nem a szabadság, hanem a zsarnokság az érték”
– figyelmeztetett.
Hangsúlyozta, a nyugati értékek mellett egész Európa jövője a tét. Hatalmas veszélyben van Franciaország, Anglia, Spanyolország, vagy éppen Ausztria és Németország is.
Beszélt arról is, hogy ezekből az országokból rengeteg zsidó menekült el az elmúlt években az antiszemitizmus terjedésének következtében. De ugyanez a helyzet Kanadában és Ausztráliában is.
Fontosnak tartotta kiemelni, hogy az antiszemitizmus nem az európai lakosság köréből származik, annak csupán tíz százaléka vezethető vissza európai szélsőségesekre. A maradék 90 százalékért a muszlim bevándorlók felelősek, akiket a mecsetekben, az oktatási intézményekben radikalizálnak.
„Sajnos sok európai ország vezetése szemet huny a jelenség felett, mert nem akarják észrevenni, milyen veszélyes a szélsőséges iszlám és a Muszlim Testvériség” – részletezte.
A beszélgetés során többször is hangsúlyozta, hogy Magyarország egyfajta kivételt képez.
„Azt gondolom, hogy Magyarország és a Fidesz – élén Orbán Viktorral – valószínűleg a legnagyobb politikai hatalom Európában, amely képes szembeszállni az Európai Unió domináns ideológiájával.
A Magyarországhoz hasonló államok menthetik meg Európát attól, hogy ez az ideológia átitassa az egész társadalmat”
– húzta alá, majd hozzátette, nem véletlen, hogy manapság egy zsidó származású ember sokkal nagyobb biztonságban érzi magát Budapesten, mint Párizsban vagy Londonban.
Szerinte ez annak köszönhető, hogy a magyar kormány a patriotizmus és a hazaszeretet egészséges oldalát képviseli, kiszorítva a szélsőséges ideológiákat.
„Persze, a múltban láttunk tragikus példákat a szélsőséges nacionalizmusra. De az egy lapon sem említhető egészséges hazaszeretettel” – emlékeztetett, kiemelve, hogy izraeli miniszterként igazán jól ismeri a történelemnek ezt az oldalát.
„A hazaszeretet a család, a közösség, a nemzet végtelen összetartozását jelenti. És ez alapján kellene működnie minden nemzetnek” – hangsúlyozta.
Szóba került Benjamin Netanjahu elnök áprilisi budapesti látogatása, amiről Chikli úgy nyilatkozott: „Nagyon-nagyon örülünk a magyar nép, a magyar kormány barátságának. Orbán Viktor az egyik legbátrabb ember Európában, aki tisztában van a szélsőséges iszlám fenyegető veszélyével és a háborúval, ami jelenleg is zajlik hazánkban” – mondta.
Hozzátette, szintén fontos, hogy a két ország közös értékeket képvisel, és ugyanazért a célért küzd. Hangsúlyozta, Európa sok országában a vezetők nincsenek tisztában a szélsőséges iszlám, a Muszlim Testvériség veszélyeivel. Név szerint megnevezte a francia köztársasági elnököt, Emmanuel Macront, valamint a brit miniszterelnököt, Keir Starmert, akik szerinte részben tudatlanságból, részben a rengeteg iszlám bevándorlótól való félelmükben
„megadták magukat a Hamász propagandájának”.
Kiemelte: szerinte magas árat fognak fizetni ezért, és miközben minden erejükkel azon igyekeznek, hogy megfeleljenek a muszlimok elvárásainak, képesek beáldozni saját, nyugati értékeiket.
Ezt is ajánljuk a témában
Szerintük Izrael érdekei kerültek előtérbe.